Menü Bezárás

Szinergiateremtés

„A szinergia görög eredetű szó, mely együttműködést, együtt való hatást jelent. Több tudományban használt fogalom, mely azt a rendszerelméleti elvet illetve helyzetet fogalmazza meg, mi szerint az együttműködő részek eredményessége nagyobb a különálló részek eredményeinek összegénél.”

Wikipédia –

„Az együttműködő programelemek eredményessége nagyobb a különálló programelemek eredményeinek összegénél”

Veresné Péter Judit szakmai vezető –

Nem könnyű egy készen kapott, rendkívül komplex, nagyon sokféle elemet tartalmazó program részleteit egymással olyan kölcsönhatásokba hozni, amellyel a legnagyobb együttes hatást tudjuk kiváltani. A Szolnoki Csakpont szakmai csapata azonban mégis erre vállalkozott, amikor a program egyes elemeinek külön-külön való megvalósítása helyett és mellett a szinergiák, egymást erősítő hatások ösvényére lépett. Programunk talán ettől is egyedi, és ezért is tudott kivívni magának országos elismertséget a szakmai színvonala és egyedi megoldásai tekintetében.

Az itt látható a munkatársak és ügyfelek számára készített grafikákon igyekeztünk ábrázolni a programelemek összefüggésrendszerét.

Kikkel találkozhatsz
Kikkel találkozhatsz?
Mibe kapcsolódhatsz?
Hogyan csatlakozhatsz?